Eleinte nem nagyon értette Botond, hogy mit is akarok... minden póráz megfeszülésnél, amikor megpróbált előttem menni, irányt váltottam. Ő meg nem nagyon tudta mit is tegyen, de mivel a jutalomfalat-tartó nálam volt sejtette, hogy figyelnie kell engem. Eleinte a lábam mellett sétált, majd néha-néha hátam mögé lépett. Én meg jutalmaztam őt, hiszen a póráz nem feszült meg egyszer sem. Nagyon hamar rájött, hogy mi a feladat, meg is lepődtem, hogy akkor most ilyenkor mi van?! Persze ezt a nagy figyelmet és összpontosítást nyilvánvalóan az otthoni nyugodt légkör tette lehetővé (ugyanis az első két alkalommal, a lakásban gyakoroltunk). A gyors helyzetfelismerést pedig minden bizonnyal a klikkeres formálásnak köszönhetem. Mindenesetre meglepően gyorsan tudta mit kell tennie, így a harmadik alkalommal kimentünk a házunk mögötti kis parkolóba, és a közeli aprócska parkba. Azt hiszem ez hirtelenjében túl nagy falat volt neki, mert úgy tett, mintha életében nem hallott volna olyanról, hogy arra kellene mennie amerre én megyek, netalán még néha rám is nézhetne közben. Aztán az első véletlen "elkapott" helyes műveleténél gyorsan, és kiadósan jutalmaztam. Na ebben a pillanatban billentünk át a "Ja értem!" fázisba, és szinte ott folytattuk, ahol előzőnap otthon abbahagytuk.
A negyedik, ötödik alkalommal már tudatosan mentünk le a közeli nagy parkolóba. Viszonylag gyakran járnak arra emberek keresztül a parkolón, de túl sok kocsi nem parkol benne, közel van a zajos főúthoz, de még is biztonságos, és az úttól távolabb eső felén egy kisebb (de pont megfelelő méretű) zöld terület helyezkedik el. Így talán ez egyik legalkalmasabb hely az ilyen jellegű gyakorlatokhoz.
Érkezésünkkor már ott várt ránk Luca és Bia, hogy ők is gyakoroljanak velünk. Mivel Luca és Boti is a "lökött vizsla" kategóriát súrolják ha egymással kerülnek össze, így rögvest egy kis fegyelmezővel kezdtük... végül is a hám ott van rajtuk, és hagy szokják meg, hogy ez bizony munkát jelent... ilyenkor nem lehet csak úgy idétlenkedni. Szóval találkozás "idegen emberrel és kutyával" vizsgafeladat, bár éppen idegennek nem voltunk mondhatók... Ennek örömére igen csak erős fegyelmezést kellett alkalmazni, de a második letiltás meghozta a sikert. Aztán mielőtt nyugtáztam volna sikerünket, jött Boti hümmögése... Na akkor kutya kizár, távolabb helyben maradás, amíg én "ismerkedem az idegenekkel". Miután csönd lett, és figyelni kezdett rám, visszaléptem hozzá, és újra odamentünk a pároshoz. Ekkor hirtelen emlékeztek a szituáció pontos megoldására és csak pislogtak a barna vizslaszemeikkel ránk. A gyors összeszagolás és vizit (mindenkinek meg van-e mindene) után megbeszéltük Biával mi is lesz a feladat. Addig, amíg az egyik kutya-gazda páros bázisozik, addig a másik páros a helyben maradást gyakorolja ültetésben, fektetésben. Eleinte gyakori megerősítéssel, majd csak annyival amennyi a sikeres feladat elvégzéséhez szükséges.
Mint írtam is, nekünk ez már a "sokadik" gyakorlás volt, de Biáék még csak ekkor ismerkedtek a dologgal.
Így mi kezdtük, hogy jó példát mutassunk, és Botika nagyon szépen dolgozott. Meg is lepett vele, és irtó büszke voltam rá, végül is ezt még mi sem gyakoroltuk agyonra.
Az ötödik alkalomra már mind a két vizsla tudta mi a feladat. (Szuper jó a memóriájuk, főleg ha kajáról van szó :))
Luca is hihetetlenül szépen dolgozott, le sem vette Biáról (na meg a jutiról) a szemét. :)
Bia és Luca bázisozás közben
Botond és én az ötödik gyakorláson
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése