Repce manapság

Repcusom igazi hölgyé serdült az elmúlt hónapokban. A sikeres terápiás vizsgát követően el is kezdtük a munkánkat a Bolyky suliban, az ott tanuló SNI-s gyerekek csoportjában. Az új tanévben is folytatjuk ott a munkánkat, de lesznek új csoportjaink is (erről később bővebben írok majd :) )
Természetesen nem csak munkából, de további tanulásból is áll az életünk, és persze sportból! Készítettem egy kis összefoglalót arról, hogy manapság miket tanulunk, és hogyan dolgozunk Repcével. Meg kell mondanom őszintén - Repce valósággal túlszárnyalta minden elképzelésem, álmom... hiszen minden porcikája, vonása olyan amilyenről az ember álmodhat!!!! <3

 

 

Repce és a terápia





 

 

Repce a trükkös :)

Szombat reggel kutyaszemmel

2013. január 26.
06:36

Repce:
Végre reggel, kelnek anyáék. Persze én már régóta fent vagyok, mert ez a kedvenc napom! Na anya, igyekezz, vágd fel a virslit, és induljunk a suliba... siess már! Na jó... addig ide fekszem a lábadhoz, amíg szeleteled, hátha jön egy kis "csurranócseppenő". Ugye milyen Okkós vagyok?! Na jöhet az a vacak a hátamra, és induljunk... Nem bírom ezt a tétlenséget! Helló! Huba! Apa, az nem én vagyok, az a Huba! Nézz csak meg közelebbről, én vagy én, akire a hámot adtad az meg a Huba! Anya, akkor te figyelj! Összekevertetek... Ójajjj, Botond ne aludj, gyere már, véletlenül a Hubát szerszámozta fel apa!!!!
Na akkor ide ülök az ajtóba. Csak feltűnik a különbség! Na.. most hova mentek?! És én? Én???

Huba:
Nem, nem hallom, hogy csörög az óra... Persze, hogy díszpárna vagyok... Ne lökdöss anya, még alszom. Mit, hogy felcsempésztem magam?! Miket beszélsz?! Alapból fent voltam az ágyon. Oké! De csak mert tanulás illat jön a konyhából! Mi ez? Pfuj.. virsli... Ha szépen nézel, akkor talán megkóstolom... Csirkés?! Na neeee... Mindegy, lecsúszott. De lehet inkább sertés... reggel nem jó az orrom. Adj még egy falatot és megmondom én miből van!
Figyelj apa, nem tudom mit csinálsz, de ez nem az én hámom. Jójó, ülök már... hogy minek ez a nagy sietség... Repce menj odébb, mert túl közel van a fejed, és nem szeretem! Mondom, hogy told arrébb a fejed... most Huba úr megy a főnökékkel. :P Ne izgulj... nem fogsz senkinek sem hiányozni...

Botond:
Egy csontocska, meg két csontocska, meg három csontocska.. álomszép csontocska... Repce ne zaklass... nem játszom, gyere búj ide és aludj...

Új tudományok: tárgytartás és csengetés

Tavaly októberben kezdtük el a csoportos terápiás kutya tréningeket. Persze előtte is sokat képződtünk, minden tagunk kijárta a megfelelő alaptanfolyamot. A kicsik kutyaóvodába, a nagyok pedig a helyi kutya iskola alaptanfolyamára jártak.
Már csak néhány hónap, és eljön a várva várt pillanat. Repce vizsgája. Már nagyon várom, hogy megmérettessük magunkat. Nem csak én, de Doni is le fog vele vizsgázni.

Na de nézzük mi jót tanultunk mostanában.
Hosszú gyakorlást követően sikerült megtanulnunk, hogy a tárgyakat ne csak visszahozza, hanem addig tartsa a szájába, még nem mondom, hogy Ereszd! Azt hittem sosem fogja megtanulni, pedig gyönyörűen apportozik... De végül olyan jól sikerült, hogy most már kérés nélkül is tudja, ha behoz, vagy föl ad nekem valamit, akkor leül vele a szájába. Pontosan ez volt a célom, hogy beleivódjon... mert így terápián is kényelmesebb, a gyereknek könnyebb elvenni tőle a tárgyakat.

Ki is próbáltam mennyire megy a dolog: velőscsonttal is működik :D

A következő mumus, a villanykapcsoló felkapcsolása volt. Őszintén szólva ez nem speciálisan terápiás kutya feladat, sőt! Viszont nekem Repce nem csak terápiás kutya, hanem "gyakorló alanya" a segítő kutya képzésnek. Szóval vannak plusz feladatok, amiket megtanítok neki.
Mivel elég magasan vannak a kapcsolóink és a segítő kutya kiképző szobánk csak tavaszra készül el, így szereztem egy elemes csengőt. Néhány napos tréning után sikerült a Bökd! vezényszóra megtanulnia, hogy ha megnyomja az orrával a kapcsolót, és a csengő is megszólal, akkor azért jutalom jár. Igazi "Pavlov kutyája" tesztnek bizonyult. A kapcsolót a konyhaszekrényre ragasztottam, így főzés közben Repce folyton csengetett, hogy essen már le néhány falatka arról a konyhapultról.

Repce 9 hónapos

Repce épp ma 9 hónapos, és ezzel igazi kis tinédzser ördöggé változott. Ettől függetlenül most már szinte biztos vagyok benne, hogy sikerült olyan stabil alapokat lefektetni, amire élmény építkezni! :)
Hihetetlen belegondolni, hogy igazából még csak 7 hónapja van velünk. Annyi mindent átéltünk már...
Épphogy hozzánk került három napra elmentünk vele a Barátainkkal a nyaralójukba, többször járt velem a munkahelyemen szocializálódni. Utazott buszon hordozóba babakorában, és utazott nagyobbacskaként haltival a buksiján. Részt vettünk a Képzési Maratonon, kijártuk a kutyaovit, rengeteg egyesületi programon vettünk részt:
III. ParkFesztivál
I. Kékcsillag Családi Nap
Bemutató a Miskolci Egyetemen
Karácsony a Diósgyőri Lakásotthonban, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsem.
Nagyon sokat tanult... erőssége, hogy nagyon szívesen és stabilan tartja a kontaktust a felvezetőjével, aki szinte bárki lehet. Eddig nem volt még olyan ember, akivel ne szívesen dolgozott volna. Hatalmas, és erős bizonyítási vágy, és megfelelni akarás buzog benne, mindez jókora humorral megfűszerezve. Igazán vidám, mindig bohóckodó vizslalányka... :) Ha valamit nem szívesen csinál (pl. hempizni valahogy nem nagyon szeret), akkor is megcsinálja, csak szó szerint nyafog hozzá. :) Az apport a mindene. Bármit visszahoz, felad... egyszerűen imádja. Nagyon szabálykövető, 2-3 alkalommal kértem, hogy tartsa a szájába az apporttárgyat (persze miután megtanulta tartani), azóta magától kérés nélkül, ha behozza leül elém és addig tartja még el nem kérem.
Lassan beérünk a célba... még néhány hónap és temperamentum vizsga. Addig viszont rengeteg munka vár még ránk, sok-sok közös képzés a többiekkel, de ilyen jó csapattal élmény tanulni.
A minap nézegettem a régi felvételeket, és az jutott eszembe, hogy készítek egy összeállítást Repce 9. hónaposságának emlékére. Nagy pillanatokat válogattam össze:
Az első közös hétvége, az első apportírozás, az első "különleges" tárgyak elhozása. Az első tárgykeresés, az első legszebben végrehajtott trükkök, az első házi vizsgánk legszebb pillanatai, a legpontosabban bemutatott engedelmességi feladatok... A legelsők, a legszebbek, a legkülönlegesebb pillanatok az elmúlt 7 hónapból, amit együtt átéltünk. (Lesznek felvételek, amiket már láttatok, de úgy gondolom így egyben igazán jó érzés végig nézni :)))) )

Köszönöm kiskutyám, hogy vagy nekem! <3

.

Csodálatos 2012 - Reményekkel teli 2013

Először is engedjétek meg, hogy minden Kedves Olvasómnak, Barátomnak Boldogságos Új esztendőt kívánjak.
Az elmúlt egy hónapban nem jelentkeztem, mert igencsak felhalmozódtak a tennivalók - de semmiképpen sem szerettem volna kihagyni egy évösszegző bejegyzést.
Így 2013 első hetében még sokszor mereng az ember az elmúlt év történésein, már csak azért is, mert nem múlt el nyomtalanul. A "nyomok" a mindennapok főszereplői, és ha csak a "kutyázást" veszem, akkor is bőven tartogatott kedves mérföldköveket az elmúlt év.
Nézzük szép sorjában, mit adott nekem a 2012-es esztendő.

1. Botonddal elkezdtük a terápiás munkát, miután 2011. december 29-én sikeres terápiás kutya záróvizsgát tettünk. Két sikeres terápiás programot zártunk az évben, amely során igazi csodák születtek, és ami még inkább bebizonyította a módszer létjogosultságát számomra.

2. Megalapítottuk saját, önálló egyesületünket, a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesületet, amely valódi kiscsillagként ragyogja be azóta is a szívem-lelkem. Nem csak azért mert az én "gyerekem", hanem azért is, mert látom a fejlődését, hogy egyre csillogóbb. Lassan, de biztosan bebizonyosodik, hogy azért mert barátok az egyesületi tagok, még stabil, intézményes rendszerben képes működni, ami nem csak biztonságot, de lehetőségeket is teremt a tagjainak.

3. Megszereztem a habilitációs kutyakiképzői végzettséget. A tanulmányok során rengeteget tanultam... sokat, többek között magamról is. Felfedeztem a hibáimat, amik nem hagytak kibontakozni. Megtanultam hinni... hinni, és cselekedni. Kérdezni, és elfogadni. Lépni, adni, ha szükséges vezetni, ha kell követni. Küzdeni, célokat faragni, tervezni, ütemezni... tiszta vicc, hogy ezért annyit kellett utazni. De megérte. Egy biztos, nem mindig az tud sokat, aki azt mondja magáról, és az is biztos (ezt mondjuk pedagógus lévén eddig is tudtam) nem feltétlenül tanul meg mindent az ember az "iskolapadban", még ha azt is sugározzák feléd, hogy az a "tuti", amit mondanak. A Lényeg Benned van, és abban a kíváncsiságban, ami arra ösztönöz, hogy menj utána dolgoknak, kérdezz, és tanulj, ne csak a saját, de mások hibáiból is. De nem szégyen ez, hanem kitüntetés. A lényeg, hogy nagyon sokat tanultam!
 

4. Megérkezett életem fő műve, a reménységem: Zöldmáli Málna "Repce" személyében. Tudtam, és ma is tudom, hogy ő az, akiben a legtöbb tudásom benne van. Ő az, akinél nem engedtem hibázni magam - legalább is nagyon figyeltem. Ő az, aki alanya annak a kiképzési programnak, ami igazolhatja az elméleteimet. Ő a nyitott könyv nekem , és én Neki a Bázis. Első perctől kezdve van egy rezgés köztünk. egy "köldökzsinór", egy energiaút. Mágnesei vagyunk egymásnak, és ez olyan plusz energiákat szabadít föl bennem, és benne is, ami csodálatos közös munkát eredményez.

5. Kiképzőként kezdtem tevékenykedni a helyi kutyaiskolában, ahol egy nagyszerű ovis csoport vezetője lettem. Csodálatos, kihívásokkal teli volt a tanfolyam, nem csak a tanítványaimnak, de nekem is. Újabb csodálatos emberek váltak az életem részévé, akik "vérbeli kutyások", és velük igazán élmény együtt kutyázni, képezni, kirándulni.

6. Nem hagyhatom figyelmen kívül - hiszen szerves része az életünknek - új otthonunk, amelynek kertje erdős-mezős tájra nyílik, ennek hála napi szinten tudunk kisebb-nagyobb sétákat tenni, ezzel hódolva szenvedélyünknek.

Köszönöm 2012.... Nekem csodálatos évem voltál. Sokat és sokszor fogom emlegetni ezt az évet, hiszen meghatározó időszak volt.
Meghatározó időszak, amiben meghatározó események voltak, olyannyira, hogy azok nyomait, és következményeit hordozza majd a 2013-as év, amely során Repce is terápiás vizsgát tesz, és vele is elindul a munka. Az én Csillagom pedig ontja Kék fényét, és reményeim szerint sok-sok rászoruló életét ragyogja majd be ebben az évben is.

Repce a Miskolci Egyetemen

Épphogy kijárta Repce az óvodát, máris egyetemen találta magát...  Szerencséjére csak bemutatózni mentünk a Miskolci Egyetemre, hogy a hallgatói mentorprogramban résztvevő egyetemisták és az általuk mentorállt hátrányos helyzetű általános iskolás gyerekek számára egy felejthetetlen játszóházat varázsoljunk az egyetem falai közé.
Bár Repcének annyira tetszett a dolog, hogy lehet szívesebben járna oda, mint a terápiáskutya-suliba.
Luca kutya és Sanyi jött velünk, na meg Apafej fotózni.
Hamarabb érkeztünk az egyetemre, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Hiába péntek délután, a parkoló tele, és nagy jövés-menés fogadott minket. Mindenhol javában tartottak az előadások, így a szüneten lévő hallgatóktól a lehető legtöbb simogatást begyűjtötte Repce.
Itt jegyezném meg, hogy nagyon sokat változott a kisasszony. Hihetetlenül nyitott minden emberi kontaktusra, amivel persze eddig sem volt gond, de az esetek többségében kúszva, a hasát mutogatva ment oda az idegen emberekhez. A mostani bemutatón sokkal felszabadultabb volt, ugyan nagyon kedveskedően közeledett, de inkább már csak közel ült az ismeretlenhez, pacsit osztogatott, és élvezte a simogatást.
A gyerekek gyűrűjét is nagyon jól viselte, olyan fejet vágott, mint aki azt mondja: "Anya, ugye milyen ügyes vagyok?! Csak nyugodtan fekszek, hagy simogassanak, nem túrom senkinek sem a kezét, hogy van-e benne falat... csak fekszem békésen... Jól csinálom?"
Mindent, szépen megcsinált, amit kértem tőle, csak ugyebár még nagyon kölyök... :) Viccet csinál mindenből, dobálja az apportot, és izgatottan várja, hogyha feladathelyzet van, hogy mikor dolgozhat már. A szobrokat viszont nem értette... "Mik lehetnek ezek a fura emberek, akiknek betontestük van és fura fejjel vigyorognak... " Hamar összebarátkoztattam vele a szobrokat, ezt követően meg mindig meg akarta őket nyalni... ha elmentünk a szobor mellett megpróbált felágaskodni, hogy megnyalhassa a fejet... Természetesen nem hagyhattam, hogy szobrokat nyalogasson :).
Aztán az is furcsa volt neki, hogy a bemutató közben jöttek-mentek az emberek (hallgatók), akik meg-meg álltak csodálni az ügyes kutyákat. Repce ilyenkor megállt és ő is nézte a hallgatókat: "Na mi van? Mit nézel? fejjel, aztán, "na jól van, nézhetsz, de akkor legalább adjál nekem jutit..."
Persze nem kalandozhat el munka közben, hiszen ezt a vizsgán is nézni fogják, így nem hagytam, hogy nézelődjön, aminek ő kifejezetten örült, hiszen ha rám és a feladatra figyelt, akkor jött a falat.
A gyerekek nagyon élvezték a bemutatót, persze a kutyák is, jól el is fáradtak. Büszke voltam Repcura, nagyon szépen teljesített. A napra az tette fel a koronát, hogy a bemutatót követően még 10-15 percig beszélgettünk a lépcsőfordulóban a mentorok vezetőjével, és ezalatt Repce a lábam mellett lefeküdt és békésen elaludt. Pedig az emberek jöttek-mentek, nyílt a liftajtó, csapódtak az ajtók, de őt mindez kicsit sem zavarta. Tehát nyugodt... nem stresszel, hiába az új környezet. :)))

Szaporító vs. Tenyésztő

Sokan ismernek meg az utcán, sokan a közösségi oldalakon, és sokan a különböző fórumokon. De csak akkor, ha vizsla is van mellettem… Hozzám tartozik, ő az életem. Egyre többen keresnek meg ismeretlenül is, ha gazdátlan vizslának keresik az „igazit”, vagy ha vizsla vásárlás előtt állnak, „mert ő vizslás, majd ő segít…”.

Az ilyen beszélgetések során gyakran felmerül a „Honnan hozzak kiskutyát?”, „Mi a különbség a tenyésztő és a szaporító között?” „Miért lehet 3000 Ft-ért és 130.000 Ft-ért is kapni vizslát?!” És sorolhatnám még azokat a kérdéseket, amikre jöhetnének a demagóg válaszok.

Ehelyett úgy gondoltam leírom a saját tapasztalataimat, lehet, hogy az többet segít annak, aki kiskutya vásárlás előtt áll.

Természetesen szeretném leszögezni, hogy bármely fajta beilleszthető a VIZSLA szó helyére.

A vizsla az vizsla, vagy nem?!

Szerencsés ember vagyok, mert van három csodálatos négylábú barátom. Ők teszik az életemet teljessé. Lassan két éve, hogy a hobbikutyázás átalakult „munkakutyázássá”, belekóstoltam a segítőkutya kiképzésbe, és azóta megszállottja vagyok.

Mind a három kutyám magyar vizsla.

Huba 6 éves, és valódi hobbi kutyaként került hozzám. Tipikusnak nevezhető hozzáállásom volt akkoriban: nem akarom tenyészteni, nem akarok kiállításozni, kell egy kutya, kivel lehet nagyokat sétálni, kirándulni. Nem kell, hogy törzskönyves legyen, és lehetőleg ne legyen drága megvenni, mert mint minden magyar állampolgárnak, kevés a fizetésem.

Tipikus ugye?! Az... Megérkezett a kutya, aki 14 hetes volt, túl a korai szocializációs szakaszon (akkoriban erről sem tudtam túl sokat… kb. 12 hetes korig tart, és ami ebből kimarad, az szinte pótolhatatlan, ami trauma éri az szinte kitörölhetetlen…)

Szóval ott volt velem a 14 hetes kajla, sérülésekkel teli (a két nagy németjuhász tette, akikkel egy udvarban volt), de cuki volt és az enyém. A sérülések mellett tele volt szegényke férgekkel is, ami az első oltás (mert mi oltattuk be először) után kapott féreghajtótól produkálta. Alig tisztultak ki a férgek jött a véres széklet, amit a bélgyulladás okozott… Ekkor röpke egy hónap után 20-30.000 Ft körül tartottam. De ürültem, van egy kutyám, és innentől kezdve legyen vele bármi, az én felelősségem. Az akkori legjobb tudásom szerint tanítgattam, olvasgattam vizslás könyveket. Jöttek az első problémák (nem jön vissza, feleszik mindent az utcán…) és egyre több szakkönyvet olvastam el. Félt az idegen kutyáktól… gyakran fájlalta a lábait.

Nagyon sovány volt, a férgek tönkre vágták a bélrendszerén, nem tudott rendesen felszívódni a tápanyag, hiába adtam neki a legjobb tápot, étrend kiegészítőt.

Ekkor lettem dühös… méghozzá magamra. Én egy tanult ember vagyok, hogy lehettem annyira buta, hogy nem vizsgálódtam jobban körül, honnan is hozok kutyát?! Hiszen nem lehet kicserélni, visszavinni, hogy túl sokat betegeskedik, problémás, stb. Ekkor kezdett letisztulni a kép. És rádöbbentem, a gépezet része lettem. Támogattam a szaporítást, és most áldozat vagyok. Vagy én is bűnös?! Kavarogtak bennem a gondolatok és elhatároztam, többet ilyet soha. Csak onnan jöhet hozzám kutyus, ahol minden körülmény egyértelműen tisztázott. Ekkor már sokkal több kiadásnál tartottam, mintha egy remek felmenőkkel megáldott törzskönyves kutyát vettem volna magamhoz. Az állatorvos jó barátunk lett, sokszor adott kedvezményt, vagy egy-egy kezelésért pénzt sem kért… tudta, hogy nem vagyok rossz ember, hiszen látta rajtam… Én meg tudtam: felelőséggel tartozom érte…

Saját bőrön újra, meg újra…

Miután saját bőrömön tapasztaltam meg milyen a „zsákba kutya”, miért is ne estem volna bele újra a saját hibámba. Ekkor már sokan ismertek, milyen megszállott kutyás vagyok. Egy kedves ismerősöm keresett meg, hogy van egy 6 hónapos kan vizsla, akinek családi okokból gazdát keresnek. Mondtam, hogy ok, szívesen segítek felvenni a kapcsolatot a fajtamentőkkel. De gyors elhelyezés kellett a kutyának, így rövid egyeztetés után, ideiglenesen befogadtuk.

Ő első ránézésre szép kis vizsla volt. De egy valami hamar feltűnt, nagyon bizonytalan a mozgása, gyakran felesik a saját lábába, és az izületei nagyon vastagok, emellett sántított. Viszont nagyon bújós volt, játékos, és hamar rá kellett döbbeni, ő hozzánk tartozik…

Az orvosunk hamar diagnosztizálta: kalcium hiány, nem megfelelő volt a táplálék, és csak zárójelesen, vele is mi kezdtük el az oltási programot. Isten lássa lelkem, minden séta horror volt számomra még meg nem lett a „védettsége”, hiszen egy hat hónapos kutyát nem zárhatok lakásba…  És ekkorra már betört a köztudatba a kutyapszichológia, és a szocializáció fontosságát is gyakrabban hangsúlyozták.

Nagyon embercentrikus volt, egy kissé félénk, de mégis játékos.

Mivel viszonylag korán (ahogy hozzám került) elkezdtem vele foglalkozni, így hamar kiderült alkalmas lehet terápiás kutyának. Tanítóként kapva kaptam az alkalmon, belevágtam a tréningbe, ami nem volt egy könnyű menet. Le kellett küzdenünk a félelmeit, ami sosem az emberek felé irányult, hanem a legegyszerűbb tárgyak, vagy erős zaj ingerek, pl. tűzijáték jelentette. Döbbenten kellett tudomásul venni, hogy ez bizony a sokszor emlegetett „lövésfélőség”, ami bizony nem túl stabil idegrendszerre vall… NA TESSÉK, ÚJRA A SZAPORÍTÓK CSAPDÁJÁBAN! Pedig megfogadtam… De nem baj, felelősséggel tartozom, és ki fogom hozom belőle a legjobbat!

Kettő+Egy

Egy Kedvenc, egy Terápiás kutya. Így festett a kutyáim „végzettsége”.

Az évek alatt természetesen sok kutyás emberrel sikerült megismerkednem. Többek között itt az interneten is, akik mind látták, milyen megszállott kutyás vagyok.

Közülük az egyik, tudta jól, hogy menyire szeretnék egy drótszőrű magyar vizslát. Így a kennelében született kiskutyák egyikét felajánlotta számomra. Elmondhatatlan öröm volt ez nekem, hiszen ezzel egy álmom valósult meg.

Mivel mind a ketten szerettük volna, ha a picit terápiás kutya pályára lép, így első perctől kezdve EGGYÜTMŰKÖDVE segítette a munkámat. Mindent megtett azért, hogy az alom egyik kiskutyája megfeleljen majd a teszten. Ehhez persze mindnek ugyanazt az ellátást, figyelmet kellett megkapnia, hiszen a tesztet 6 hetesen végeztem el.

Hamar eljött a hatodik hét. A kölyökteszten nagyon egységes képet mutattak a kicsik, nehéz is volt dönteni, de mivel kislányt akartam, így esett a választásom Repcére.

8 hetes korától el is kezdődött a szocializációs tréningje, és szépen bekapcsolódott a terápiás kutya programba is.

Száraz tények

Huba, az első kutyám kiváló családi kutya, sőt kifejezetten jól képzett. Mindent tud, amit egy terápiás kutyának tudnia kell, csak épp nincs róla tanúsítványa. Jó jelző kutya, ugyanakkor nagyon barátságos. Jól viseli a zajokat, nem félős. 2 éves kora óta diagnosztizáltan húgyköves. Először struvit, majd egy évre rá kalcium-oxolát köveket találtak a vizeletében. Ez nem gyógyítható betegség, élete végéig kezelendő. Félévente vizeletvizsgálat, szükség esetén speciális diéta. Lassan 1,5 éve nincs bélproblémája, és azóta a testsúlyát is szépen tartja.

Botond a 6 hónaposan befogadott kutyám, remek személyiség. Csodálatos és különleges kapcsolata van az emberekkel. Hosszú tréningek mellett sikerült „kutyát faragni” belőle, de azért mindig figyelnem kell, hogy ne terheljem túl, mert akkor előjön a félőssége.

Sajnos a mellső lábának könyökei nagyon kifordulnak, nem jó a szögelése, így nem is terhelhető túlzottan, mert akkor lesántul. Pedig imád frizbizni, de csak módjával szabad… hiszen nem szeretném, ha idős korára nem tudna lábra állni. Laza a szemhéja, műtétre nem szorul, de tény, hogy szinte minden hosszú kirándulás után begyullad neki.

Repce lassan 8 hónapos, és jelentem MAKK EGÉSZSÉGES. Szép mozgású, nyugodt, kiegyensúlyozott. Nem félős, nem fél a zajoktól, sem tárgyaktól. Kíváncsi, kiválóan apportozik, kiemelkedő a tanulási képessége. Csontozata erős, jó szögelésű, remek frizbis kutya lesz, és nem utolsó sorban tökéletes terápiás kutya. Élmény vele a képzés, a kutyaiskola, egyszerűen minden… Állatorvost csak az oltások idejére lát.

Mind három kutyám ivartalanított. Ezt fontosnak találtam, hiszen én nem értek a tenyésztéshez, szakma az, amit meg kell tanulni. Élő bizonyítékai a kutyáim. Egy szaporítónak, akinek a pénz a fontos, amiket a kiskutyákért kap, vagy éppen azért pároztatja kedvencét, mert „egyszer kell!”, vagy mert olyan szép, és különben is minden, még meg nem született kölyökre már bejelentkeztek az ismerősök… Szóval a szaporítók nem tudják mi az ami egy kutyafajtát azzá tesz ami. A vizslát vizslává… A tenyésztők tudják mely egyedet melyikkel kell pároztatni, hogy azok a tulajdonságok, amik kívánatosak megjelenjen az utódba.

Én nem vagyok tenyésztő, és bevallom a kiállítás világa még most is riaszt… Hogy mégis mért hiszem el, hogy van kutya amelyik 130.000 Ft-ba került? Mert annyit ér… mert ilyenkor nem a törzskönyvet veszi meg az ember, hanem a könyvben lévő felmenőkbe fektetett minőségi munkát. És ez, elhiheti nekem mindenki… megfizethetetlen.

Mert ugyan lehet jó kutya ismeretlen származású eb is, de valljuk be… „zsákbakutya”…

Szeretném itt leszögezni, befogadni egy kutyát nemes dolog. De szaporítótól vásárolni bűn.

Nem csak a fajta ellen, de az ember magával szemben is vétkezik. Hiszen 10-15 évre fogadja maga mellé négylábú társát, akit vidámnak és egészségesnek szeretne látni.

Egy valami nagyon fontos: Ha egyszer magadhoz vetted, felelősséggel tartozol érte, tehát jól fontold meg, mert az első döntésed percek műve, de egy életre szól.