Kutyás színjátszó

Csütörtökönként én szoktam vezetni az órákat, mint pedagógus, és valamelyik egyesületi társam jön a kutyájával terápiázni. Tegnap azonban nem így jött ki a lépés. Már napok óta tudtam, hogy ezen a héten csütörtökön nem fognak tudni jönni, de az órát ugye nem lehet elhagyni, mert egy alkalom kiesése, nagyon sokat jelent a gyerekeknek. Ráadásul ez a nap a hét fénypontja, szóval be kellett vetni a "kényszermegoldást".  Én voltam a pedagógus és a felvezető is egy személyben. Ráadásul egyedül voltam az épületben, és bizony szerénység nélkül mondhatom, hogy jelesre vizsgáztunk!
Tökéletesen viselkedett Bobó, gyönyörűen maradt a helyén, hiába hívogatták a gyerekek, amíg én a papír ügyeket intéztem el. A gyors adminisztráció után jött a foglalkozás.  Anyanyelvi és matematikai alapképesség
fejlesztő óránk volt. Amíg a gyerekeknek magyaráztam a feladatot, Botond szépen ült mellettem. Talán az egyetlen bajom, hogy hajlamos önállósítani magát, hogy interakcióba léphessen a gyerekekkel. Ez úgy jelentkezik, hogy feladat közben fogja magát és egy-két puszit oszt, vagy épp simit kunyerál. Ez jópofának és kedvesnek tűnik, de azért nagy figyelmet igényel, hogy kordában tartsam túlcsurduló gyerekszeretetét. Azt hiszem ezen kell faragni az elkövetkező egy hónapban.
Aztán jött a nap fénypontja. Legalábbis számomra. És persze az aggodalmam... A kutyás órát, egy nem kutyás óra követett, amivel a legnagyobb gond az volt, hogy a kutya az ott volt. Persze vittem a boxot, és gondoltam, szépen bezárom bele Bobót, ő alszik, mi drámázunk. Ez azért álomszerű elképzelés volt, mert ugyan két hete a boxban alszik, de még sosem zártam bele. A 18 fős gyereksereg megérkezett, Bobó meg mindenkinek örült. A gyerekek közül már nem mindenki örült Bobónak, de ez várható is volt.  Voltak olyan tanulók, akik már ismerték őt, voltak akik meglepődtek, de ennek ellenére a boxba zárás meghiúsult. (Csak is miattam, mert nem gondoltam hogy helyes lenne egy gyönyörűen végig dolgozott óra után szeparációval büntetni a kutyát...) Így pórázra tettem Botondot, így az a gyerek aki szeretett volna vele megismerkedni, az kérhetett tőle valamit. Egy újabb különleges képesség bontakozott ki a szemem láttára. Botond nagyon szereti a gyerekeket, ez sosem volt kérdéses... De ezen fölül tiszteli is őket. Jutalmazás nélkül is bármit megtesz nekik, bár ez még mindig nem egy nagy dolog. Ami lenyűgözött, az az volt, amikor az egyik kislány nem merte neki odaadni a jutalomfalatot, és oda dobta elé. Botond nem nyúlt a falathoz, viszont felvette a kislánnyal a szemkontaktust. Türelmesen nézte, várta az utasítást. Erre még két gyerek dobott neki falatot, és ő rezzenéstelenül ült. Nem nézett rám, nem várt tőlem megoldást, engedélyt, a gyerekeket figyelte. Mindezt türelemmel, fegyelmezetten. Erre a kislány óvatosan odanyúlt a falatért, ami a kutya két mellső lába között volt, Botond végig követte a kislány mozdulatát, higgadtan, fegyelmezetten. Rám nézett a kislány, odaléptem kinyitottam a gyerek tenyerét és közösen odaadtuk a kutyának a falatot. Soha, de soha nem vette el Botond senki kezéből a falatot olyan finomsággal és gyengédséggel, mint a kislány kezéből. A kislány csak mosolygott örömében, és utána még több jutit is adott a tenyeréből. Az ismerkedés után, Bobó önszántából elvonult a boxba, befeküdt és végig aludta bent a próbánkat.
Büszke voltam rá... Mindig tud kellemes meglepetéseket okozni. A gyerekek nagyon élvezték, hogy egy kutyus is ott van. A olvasópróba különösen csendesen zajlott, nem csak egymásra figyeltek jobban, de arra is, hogy Botondot fel ne ébresszék! :)

(Fotó sajnos nem készült, de az hiszem érthetőek az okok, hogy miért... :) )